L. B. bizonyságtétele

Az életem sikerének csúcsán egy túlteljesítő és elfogadás függő voltam. A külvilág felé sikeresnek tűntem. Egy jó ember voltam, aki dolgoztam, lediplomáztam az egyetemen, pénzt gyűjtöttem, lakást, autót és hajót vettem. Ittam, és élveztem a bulikat. Találtam egy sikeres, hosszú távú munkát. Találtam férjet, majd adoptáltam egy lánygyermeket. Találtam egy gyülekezetet, és elkezdtem Istenről tanulni, korábban nem ismertem Őt. Aztán nyugdíjba vonultam a munkahelyemről, és elszigetelten éltem otthon a kisbabával. Magányos és betöltetlen voltam. Mi a baj velem? – kérdeztem. Nem szeretek anya lenni. Kudarcot vallottnak érzem magam az anyaságban. Nem tudok eleget inni, hogy enyhítse a fájdalmam. Nem tudom, hogy mit csináljak a szeszélyekkel. Nem értem, hogy történhet az, hogy egy három éves képes úgy felkelni, hogy azt mondja: „Gyűlöllek, és tűnj el a szemem elől.” Egyre rosszabb. Reménytelenné válok, és azon fantáziálok, hogy az autónkat a telefonpóznának hajtom, amikor mindketten benne vagyunk. Kontrolálatlanul sírok és meghal a lelkem. Isten egy mentális betegséget használt arra, hogy összetörje az önkontrollal kapcsolatos illúzióimat. Megadom magam. Meghalok magamnak. Nem tudok semmit kontrolban tartani. A padlót nézem, a legalacsonyabb szintet, amit elérhetek, és megadom magam. A Szent Szellem melegsége eltölt, és egy érzéssel tudatja velem, hogy nem vagyok egyedül. Az Istennel való kapcsolatom elkezdődik.

A kapcsolatunk úgy növekszik, ahogy egyre többet tanulunk Isten természetéről. Ki Ő? Ki vagyok én? Éhezem ismerni az identitásom. Üres lappal indulok, nyitott vagyok a létezés, az élet új útját megismerni. Szeretett vagyok, értékes és elfogadott, épp úgy, ahogy vagyok. Nem szükséges jó benyomás keltésén fáradoznom senki felé, az értékem abból fakad, aminek Ő mond engem, nem a világból, a világi elfogadásból. Megkönnyebbültem érzem magam. Ahogy visszanézek, látom, hogy Ő mindig ott volt velem, védelmezett, még azelőtt is, ahogy én felismertem Őt. Köszönöm Uram. Megbánom a múltam önzését, a manipuláló viselkedésem, az iszákosságom, és Ő megbocsát. Eltávolítja a szennyes ruhámat és tiszta fehérbe öltöztet. Többé nem egy bűnös vagyok, hanem egy szent, aki időnként nem szándékosan vétkezik. Az Övé vagyok és Ő az enyém.

Ő a megváltóm. A kapcsolatunk erősödik, és minden megpróbáltatással növekszik a hitem. Amikor a gyermekem mentális betegsége zavarba ejt, és a felé való szeretetem aljas szavakkal és erőszakos fizikai reakcióival megtaposva érzem, akkor Megváltómban keresek menedéket. Arra emlékeztet Isten, hogy az Ő fiát, Jézust is aljas szavakkal és erőszakos viselkedéssel gyalázták. „a gyengeségedben tapasztalod meg az erőm. Ha te nem szereted őt, ki fogja? Ha te nem szereted őt, az ellenség fog győzni.” Szeretem őt, ahogy Jézus szerette a vádlóit. Kényszer nélkül. A reggel új megoldást, új erőt hoz. Bízom abban, hogy Isten tudja, min megyek keresztül, és Ő át fog vezetni ezen. Ez újra és újra megtörténik. Megpróbáltatás, és növekszik a hitem.

A megpróbáltatásokban a gyülekezet részéről is sok támogatást kaptam. A női Biblia csoport, akik új hívőként befogadtak, ölelő karokkal, Jézus ölelő karjaival üdvözöltek. A házaspárok kiscsoportja minden megpróbáltatásunkkor imádkozott értünk. Elkezdtem szolgálni. A szolgálat lehetőséget adott, hogy amit kaptam, hálás szívvel visszaadjam. Megtanultam használni a bátorítás lelki ajándékát, hogy segítsek asszonyoknak az alkoholfüggésből felépülni. Isten vezetett bennünket, hogy minden támogatást meg tudjunk adni egy szerető otthon létrehozására, amely ezt a mentális betegséget stabilizálja. Megkönnyebbült a lelkem. Átváltozott az életem. Nem mintha bármit tettem volna, hogy megérdemeljem, hanem egyedül az Ő kegyelme által. Minden dicsőség a mi szerető és kegyelmes Istenünké.

„Mondom nektek: Kérjetek, és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” Lukács 11,9.