Momentumok a lelkipásztor beiktatásról

Mikor a cikket írom, még az élmények kavarognak a fejemben. Nem tudom pontosan a jókívánságokat testvérekhez kötni, azonban három számomra fontos momentum, illetve idézet azonnal eszembe jut.

Nagyon jó volt hallani Mike Sámueltől, hogy az előző estén azért imádkozott, hogy a beiktatási alkalmon az Úr Jézus dicsőüljön meg. Az Úrról szóljon az a nap is. Mi is, én is erre vágyom, hogy imaházunk bármilyen alkalmat, összejövetelt tart, Urunk, aki hatalmas, de egyben végtelen szeretetű Istenünk, áradjon ki ránk, formáljon bennünket az Ő hasonlatosságára.

Szó volt arról, hogy Kovács Géza bácsi könyvét olvasva a misszió stratégia megragadta Sámuel figyelmét. Itt érzem fontosnak megjegyezni, hogy engem is, és úgy gondolom, többeket is sok mindenre tanítanak és buzdítanak Géza bácsi könyvei. Nagyon hálás vagyok ezekért a kincsekért Istennek. Egyik testvér mondta: - Géza bácsi könyvei „megfizethetetlenek”, de nem a pénzbeli értékére gondolt.

Megragadó volt számomra az a gondolat is, amellyel Laurát köszöntötték. Tudom és hiszem a „meggyökerezéshez” sok-sok törődés gondoskodás szükséges egy család életében. Szeretném, ha gyülekezetünk jó táptalaj lenne, ebben a gyökerezésben és a felépülésben is, Krisztus kegyelméből.
Ahogy Kübler János is mondta: Szeressétek a pásztort, és ezt nyilvánítsátok is ki…

A beiktatásról ezek szívemben maradtak. Egy gondolatot szeretnék még végül megosztani veletek, ami megfogalmazódott bennem. Én még most sem fogtam fel, hogy Géza bácsink „elköszönt”. Azt viszont meg sem kellett szoknom, hogy Sámuel és családja itt van, mert mintha eddig is itt lettek volna köztünk. Lehet, hogy nagyon egyszerű a válasz, de lehet, hogy: „Mélységes nagy titok ez. Én azonban most a Krisztusra és a Gyülekezetre gondolok.” (Ef. 5,32)