Hálaadó ünnepély

Vojkovics Gyöngyi: A Festő

A Mester ül a vászna előtt,
mely még üres, színtelen.
Ül körötte, s azon mereng,
vásznát mivel töltse meg.
Gondol eget, gondol földet
azt mondja: hát legyen!
de amit az ujjával fest,
azzal még nem elégedett.

Rajzol tovább, Ő már látja.
A vászon életre kel.
S lett nappal és lett éjjel
a kietlen semmi felett.
Aztán fest alant vizet,
s felülre kék eget.

Hiába szemléli a művet,
még mindig nem elégedett.
Nagyon kék így! Sóhajtozza.
Legyenek rajta színek.
Fest hát ujjával tarka virágokat
és köréjük zöldellő füvet.
Ujjával rajzol fákat,
rájuk érett gyümölcsöket.
Az édesen áradó illat
betölt szavannát, gyepet.
Tetszik neki, mindaz,
mit eddig alkotott.
Elégedetten és izgatottan
várja a negyedik napot.

Rajzol napot a mennyezetre,
hogy legyenek nappalok.
Este holdat tesz az égre
és ezer fénylő csillagot.
A Mester gondol egy nagyot:

S lesznek állatok a vásznán,
az ötödik napon.
A vizekben halak, madarak az égen.
Mindenféle csúszómászó,
hemzsegő - a fűben.
Rajzol barmot s ragadozót,
Fákra ugró mókust.
Az ágakra madarakat,
csengő hangú kórust.
Életre kel a festővászon.
A Mester látja, hogy igen jó!
Amit eddig alkotott,
az az embernek való.

Teremtsünk hát embert is,
külsőre olyant, mint én vagyok!
Neki adom, uralkodjon
minden élő állaton!

Elkészült a mű. Tökéletes.
A Festő elégedett, nagyon.
A legnagyobb Alkotó megpihen.
A hetedik napon.


Videó letölthető: Letöltés