Hírek

Keskeny ösvény a széles sávú Interneten

Címkék: 

Amikor megvásároltam az első, a mai kor követelményeinek megfelelő számítógépünket direkt Internet felhasználási céllal, sokan figyelmeztettek, legyen tűzfalam és vírusirtóm. Aztán némi bosszúság után rá kellett jönnöm, hogy a felugró ablakok és a kémprogramok ellen sem árt védekezni. De tényleg: nem nagyszerű dolog az Internet? Sajnos be kell vallanunk, hogy a sok haszon mellett lassan túlsúlyba kerül a rombolás lehetősége, ha nem figyelünk itt is Urunk tanácsára, és mindent jól megvizsgálunk (1Thessz 5;21).

Ismét mondom: szívből örülök

Címkék: 

Néhány fontos dolgot tanultam meg életre szólóan, a kórházban töltött több hét alatt. Megosztom veletek. Az egyik, hogy a célját és ne az okát keressem a megpróbáltatásoknak. Máris úgy érzem, hogy sok mindenre volt jó a - nyomok nélkül soha el nem múló - betegség.

Először is annak feloldására, hogy - megvallom - eddig nem tudtam "mindenkor örülni" ("Örüljetek az Úrban mindenkor" Fil 4,4). Azóta: igen! És talán a legfontosabbal is az elmúlt időszakban gazdagodtam: hálát tudok adni mindig, mindenért. A rosszért, a bajért is.

Énekeljetek az Úrnak új éneket

Címkék: 

"Dicsérjétek az Urat! Milyen jó Istenünkről énekelni!" (Zsolt. 147,1) Akár új, akár régi az ének, ha szívből énekelünk az Úrnak, az biztos kedves Neki. Egyszer olvastam egy cikket egy keresztény zenei magazinban, ahol azt írja, hogy a hívő zenészeknek azért könnyű, mert kifogyhatatlan az, amiről énekelnek.

Egyre közelebb Jézushoz

Címkék: 

Amikor 17 évesen először találkoztam hívőkkel, akkor csodálattal néztem a vidámságukat, a kedvességük és szeretetük árjában fürödtem. Addig soha senki nem szeretett igazán a szüleimen kívül. Nem voltam még kiforrott jellem, kerestem a helyem, és ők befogadtak, nem taszítottak el. Úgy tapadtam hozzájuk, mint gorillabébi az anyjához. Ők sablonos sémákba, könnyelműen belekényszerítettek egy bemerítkezésbe. Azt hittem, attól változik meg a szívem üressége, vagy attól változnak meg az érzéseim Isten felé. Nem így történt.

Nem test és vér ellen

Címkék: 

Szeretet Testvéreim! Ne engedjük, hogy a sátán kénye-kedve szerint ráncigáljon bennünket. Bele egy olyan csatába, amiben mi, az Úr szerettei harcolunk egymás ellen. De nem egymás ellen van harcunk, hanem „erők, és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak” (Ef 6,12)

Azon a vasárnapon, amikor mi kerültünk mások kritikus szemének rivaldafényébe (gyermekeink imaházban való fegyelmezésével kapcsolatban), pont ez az igeszakasz lett elénk tárva. Isten jól időzít.

Születés - újjászületés

Címkék: 

Mindkettő nagy dolog egy család életében. Isten kegyelméből mi is részesültünk ezekből az eseményekből. Május 18-án édesapám bemerítkezett a kaposvári Békevár Baptista Gyülekezetben. Nagy öröm volt számunkra, hogy ő is döntött Jézus Krisztus mellett. Így már egész családom az Úré, együtt örvendezhetünk Benne.

Az újjászületésről

Címkék: 

Magam előtt látom Ábelt, a fiunkat, ahogy minden erejével nekifeszülve kúszik a kiszemelt cél felé: anyához. Megkaparintja a lábamat, s ha továbblépek – anélkül, hogy felvenném őt – keserves sírásra fakad. Benne van az a tudat, hogy az a nagy, hatalmas, szerető anya biztonságot, ételt, italt ad, vagyis az életet, a gondoskodást. Érzi, hogy anyu nélkül ö senki, üres a lét, üres a szív.

Ki vagyok én Krisztusban?

Címkék: 

Egyszer olvastam egy történetet egy elhagyott sas tojásról, amelyet a farmer a tyúkanyó alá tett a tojások közé. Nemsokára valamennyi tojásból előbújt egy-egy kiscsibe, és a kikelt sasfiókát a kiscsibékkel együtt táplálta a tyúkanyó.

Gerdácska születése

Címkék: 

Kisebbik lányunk, Gerdácska megszületése nagy öröm az egész család számára. Születésének első pillanatától kezdve érezzük, hogy Jó Atyánk nagyon szeret bennünket. Sok imánk hallgattatott meg világra jötte előtt, közben és utána. A 38. hetes ultrahang vizsgálaton fejletlennek és kicsinek találták az orvosok. Nagyon megijesztettek, és aggodalom költözött a szívembe. A 39. heti vizsgálaton egyáltalán nem mozgott és megindították a szülést.

Oldalak