Gerdácska születése

Kisebbik lányunk, Gerdácska megszületése nagy öröm az egész család számára. Születésének első pillanatától kezdve érezzük, hogy Jó Atyánk nagyon szeret bennünket. Sok imánk hallgattatott meg világra jötte előtt, közben és utána. A 38. hetes ultrahang vizsgálaton fejletlennek és kicsinek találták az orvosok. Nagyon megijesztettek, és aggodalom költözött a szívembe. A 39. heti vizsgálaton egyáltalán nem mozgott és megindították a szülést.

Imáimban mindig úgy könyörögtem Istenhez, hogy úgy legyen minden, ahogy Ő akarja, mert hittem, úgy lesz a legjobb számunkra, ahogy azt Ő eltervezte. Így is lett, megszületett 3550 grammal és nem volt kicsi, fejletlen, végig karjain hordozott az Úr bennünket.

1 hónapos volt kislányunk, mikor egy nyűgösebb, sírósabb éjszaka után észrevettem, hogy a lágyékánál diónyi sérv türemkedik ki. Elsiettünk az ügyeletre, és ott a doktornő azt mondta: "valószínű Szegedre kell vinni, és ott megműtik." Teljesen összeomlott minden körülöttem, hirtelen nem érzékeltem semmit sem. Nem hallottam a hangokat, csak szorítottam magamhoz Gerdácskát, és sírtam. Lassan arra eszméltem, hogy számtalan kérdés tolong az agyamban, de már az autóban ültünk. Vasárnap reggel lévén, az imaházba siettünk segítségért. Az autóban imádkoztam: "Istenem teljesen tieid vagyunk, rád bízom életünket." Az imaházban Vajda doktor visszatette a sérvet és nem volt szükség műtétre. Hirtelen el sem hittem a történteket, pedig Jó Atyám világos választ adott imámra.

Az azt követő időszakban is többször előjött a sérv, de sikerült visszatenni, ez is nagy kegyelem számunkra. Jelenleg, már 3. hete panaszmentes. Tudom, többen imádkoztak Gerdáért, amely meghallgattatott, amit ez alkalommal is köszönünk.

Légy csendben és várj az Úrra,
Valamit mondani akar neked!
Légy csendben és várj az Úrra,
Nyisd meg előtte most a szívedet!

Fájdalmak útjai, álmatlan éjszakák,
Hidd el, Ő elveszi, és a lelked ne kínozd tovább!
Légy csendben!

Sok terhet hordozol, letenni nem tudod,
Mégis van megoldás, hogyha Istenre bízod magad!
Légy csendben!

Szabadítás és győzelem

Istennek egy csodálatos szabadítására emlékszem vissza. Főiskolás voltam (talán III éves), és egy új félév kezdete előtt álltam. A nagy faliújságon böngésztem az órarendet (amelynek összeállítása felért egy vizsgával), amikor megakadt tekintetem egy órán: Autogén tréning. Reménykedtem, hogy ez a szabadon választható tantárgyak körébe tartozik. Reményem nem vált valóra. Egy általam kedvelt és tisztelt tanár tartotta, aki nagyon komolyan vette ezt. Hitt benne.

És én?! Azt tudtam, hogy ebből a helyzetből csak Jézus menthet meg. És azzal is tisztában voltam, hogy nem az Ő akarata, hogy ilyen okkult, spiritiszta dologban részt vegyek. Hála Istennek volt még egy hívő lány a csoportban. Vele megbeszélhettem és imádkozhattam ez ügyben. Tudtuk mindketten, hogy ez nem Istentől való, és azt is tudtuk, hogy ezt nem egy hívő számára (történetesen a tanárnak) észérvekkel nem vagyunk képesek megmagyarázni. Gondoltuk, utána nézünk 1-2 dolognak. Sajnos a keresztény szakirodalom elég szegényes e téren. Sőt! Ellentmondásos. Mire elolvastunk minden erre vonatkozó könyvet, kellően összezavarodtunk. Istentől kértünk tanácsot. Elkezdődött a félév, így az órák is, az elméleti rész után a gyakorlat jött. Így élesben láthattuk, hogy mi ez: a test, a szervezet, a tudat befolyásolása, mindez az ember mindenhatóságának a hangsúlyozása. Ekkor már egyértelmű volt, hogy ezt mi nem csinálhatjuk. Tennünk kellett valamit. Imádkoztunk és imádkoztak értünk.

Végül kértünk egy időpontot a tanártól és leültünk hármasban (és Isten jelenlétében) beszélgetni. Kifejtettük az álláspontunkat: nem a szakirodalmak végeláthatatlan érveit sorakoztattuk fel, hanem Jézus Krisztusról tettünk bizonyságot. Bár féltünk, de ezt kellett tennünk. A beszélgetés végén megkérdezte, hogy milyen felekezethez tartozunk. A barátnőm a reformátusokhoz, én a baptistákhoz. Választ se méltatva, "Az milyen szekta?" - hangzott a kérdés. Nagyon fájt ez a megbélyegzés. De Isten eszembe juttatta Egyszülött Fiát. Végül azt javasolta ez a tanár, hogy menjünk el a helyi református lelkészhez, akit ő tisztelt, és akinek adott a véleményére. Mi örömmel tettük ezt. A lelkész óva intett minket: "Ne tegyék, ez a Sátán praktikája!" Szinte repültünk vissza a tanszékre az örömhírrel. A tanár nem örült, de elbizonytalanodott. Elküldött mindet, hadd gondolja végig.

Néhány nap múlva a tanszékvezető tanár hívatott kettőnket. Kérdőre vont ez ügyben. Éppenhogy válaszoltunk volna, amikor fennhangon elkezdett bennünket szidni. Végül így zárta: "Kedves hallgatóim gondolkodjanak el, hogy ezen a szakon (szociálpedagógus) és ebben a szakmában (szociális munka) van-e helyük! És tanácsolom, hogy ilyen hozzáállással más irányba folytassák pályájukat!"

Teljesen összetörtünk. Számtalan kérdés volt bennünk. Feszültséggel és várakozással teli napok következtek. Egyik reggel ezt olvastam a Bibliában:

"De te Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki felemeled fejem. Hangosan kiáltok az Úrhoz, és Ő meghallgat szent hegyén. Az Úrtól jön a szabadítás." (Zsolt 3,4-5.9)

Isten békességet adott. Ezen a napon hivatott minket újra a tanár és közölte: "Hölgyeim, nem kell a szemináriumra bejárniuk, évvégén várom önöket az elméleti szóbeli vizsgán" Hogy mi történt az eltelt napokban? Nem tudjuk, de Isten szabadulást adott. Mérhetetlen hála volt a szívünkben. És ajándékba ráadásként megkaptuk, hogy 5-re vizsgáztunk.

Így utólag visszaemlékezve újra és újra megerősít abban, hogy vállalnunk kell Krisztust. És Ő győzelemre visz minket.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára