„Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.” Jelenések 21,22-24
Drága Gyülekezet!
Valóban lesz egy város, ahol nem lesz szükség templomra, napra, holdra, mert Isten dicsősége és a Bárány (a világ világossága) minden értelemben világítani fog és a népek ebben a világosságban fognak járni. Klímára sem lesz szükség ebben a városban: „Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet.”
Isten úgy döntött, hogy ebben a világban készít fel abba a városba. Itt kell megtanulnunk az Ő világosságában járni, már itt kell szomjaznunk és vágynunk az Ő dicsőségére.
Éppen ezért szeretettel hívunk és várunk gyülekezetünk vasárnapi szalmakalapos istentiszteletére, amin együtt örvendezünk a Landeholm családdal Jákób születésének, és együtt nézzük meg azt, hogyan szól Isten a Biblián keresztül.
Akinek van nyári kalapja kérem hozza mert itt még a nap fog világítani:-)
Mike Sámuel