Ki vagyok én Krisztusban?

Egyszer olvastam egy történetet egy elhagyott sas tojásról, amelyet a farmer a tyúkanyó alá tett a tojások közé. Nemsokára valamennyi tojásból előbújt egy-egy kiscsibe, és a kikelt sasfiókát a kiscsibékkel együtt táplálta a tyúkanyó.

A sasfióka később már maga próbált magvakat, kukacokat és rovarokat csipegetni a földről. Bár arra született, hogy horgas csőrével húst egyen, mégis a csirkék között maradt, és állandóan ennivaló után kutatott, hogy életben tartsa magát. Nagy és otromba volt, botladozott, ahogy ennivalót keresett. Hatalmas szárnyaival másokat megütött miközben járt, a hangja miatt még ki is gúnyolták. Szomorú és boldogtalan volt.

Egy napon észrevett egy éppen felette elrepülő nagy sasmadarat, és vágyakozva nézte. Bár maga is sas volt, nem tudott róla. Ha felfogja, ki ő, és mire teremtetett, élvezhette volna a szabad életet. Így viszont csak a túlélésért küzdött a baromfiudvarban.

Sokszor ilyen a mi életünk is. Nincs győzelmes hívő élet, csak kudarcra ítélt, a hitetlenektől nem sokban különböző, ha nem tudjuk, kik vagyunk mi Krisztusban.

A Sátán még növeli kárhoztatással az elbátortalanodásunkat, és úgy érezzük, hogy "hullámvasút létre" vagyunk ítélve. Miért van ez? Mert az igazságtól, ami meg van írva rólunk, olyan messze van az, amit tapasztalunk.

Kinek - minek hiszel jobban? Nem vagyunk többé már "csirkék" akik a világ baromfiudvarába valók, hanem "sasok" vagyunk, akik Krisztussal együtt a Mennyekben fészkelnek, és az Ő Lelkével szárnyalnak, Neki engedelmeskedvén.

Szeretem az Efézusi levelét a Bibliának. Hihetetlen kinyilatkozásokat találtam arról benne, hogy ki vagyok én Krisztusban. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor a megvetettségemben, magányomban, félelmeimben Krisztusban találtam meg a választ. Éveken át naponta vallottam meg hangosan magamnak azt az igazságot, amit Isten mond rólam az Efézusi levélben, hogy eszerint lássam magamat, ne pedig az érzelmeim, vagy addigi élet tapasztalataim szerint.

Csak felsorolásként hadd írjam le mindazt, amit az Efézusi levélből ki tudtam olvasni magamról:

  • Szent vagyok és szeretett (1,1)
  • Feltámadtam a Krisztussal (2,1)
  • Isten választottja vagy (1,5)
  • Isten gyermeke vagyok, az Ő családjának része (1,5)
  • Örökbefogadott gyermek vagyok (1,5; 1,11)
  • Az öröksége birtokosa vagyok (1,17-18)
  • Isteni mestermunka, az Ő műve, alkotása vagyok (1,4; 2,10)
  • A világosság gyermeke vagyok (5,8)
  • A Szentlélek pecsétjével eljegyzett vagyok (1,13-14)
  • Megelevenített, élő, aki nem a holt vétkek rabja (2,1-6)

Most csak az elsőről akarok írni:

Szentek és szeretettek

A legnagyobb dolog a földön az, hogy Isten bűnösöket szentekké tesz. Ez a belső változás megváltásunk pillanatában történik, amikor Krisztusba vetjük bizalmunkat. Akik vagyunk, abból ered, amit Tőle kaptunk. Tehát nem bizonyos emberek a "szentek", hanem mi, Krisztusban, én. Az Ef 1,3-ban ez áll "...aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban" .Semmi nem hiányzik az áldottságunkból, ami sajátos célra van teremtve, dicsőséget és magasztalást hozzunk Isten nevére.

A "lelki áldás" Isten Lelkétől származó dolgokra vonatkozó kifejezés, aki az áldás forrása. A "mennyei világ" az Isten természetfölötti világára utal, ahol Ő uralkodik és működik. Mindezt a feltámadott, megdicsőült Krisztussal való közösségünk miatt kaptuk, akivel már együtt élünk, osztozva Isten örök életében.

"Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által." (Ef 1,4)

 

Az Úr keze

Örüljetek az úrban mindenkor! (Fil 4,4-6)

Ez volt a bemerítési igém, és a számomra az egyik legszebb, legtöbbet mondó ige.

Valóban összefoglal sok, a hívő ember számára általában is fontos dolgot. Rám (főleg megtérésem után rögtön, azaz friss megtértként) valóban nagyon jellemző volt a lelkes öröm, amelyet az ige hangsúlyoz. Most is csak az örömre van okom! Isten olyan csodásan működik, és pontosan időzít. Egy évvel a megtérésem után (ami maga egy csoda volt), megismertem a férjem! Addig is rengeteg fantasztikus, csodás dolog történt velem, és próbák is, amelyekben Isten szelíd keze formált! Tisztába vagyok vele, hogy sokat kell még alakulnom. Leginkább az a vágyam, amit Istentől kezdetben is kértem, hogy sose hagyjon el, sohase engedjen letérni az Ő útjáról. Nem mindig örül az ember, de Isten fel tud szabadítani a tiszta örömre!

A szelídség is nagy lecke nekem. Ebben is sokat alakultam a megtérésem kezdete óta, de van még tanulnivalóm!

És mennyire nem könnyű az a hívő ember számára teljes szívből, tényleg Istenre bízni a dolgokat (vezetést, döntéseket). Ehhez kell, hogy működjön a kommunikáció oda–vissza (emberi ima – Isten szava; az Úr felelete – az ember meghallja azt). És kell az engedelmesség, azaz ha tudom mi Isten akarata, akkor azt tegyem (ne az én elképzelésem után menjek)! Tehát csak megtért, Istennel – Jézus által – élő kapcsolatban lévő ember tud az Úr vezetésében lenni. Olyan ember, aki bibliát olvas rendszeresen (Isten így is szól), és imádkozik is (hisz az ember így kér, ad hálát az Atyának).

Jó beszélgetni a Teremtővel. Felel is: ez is csoda!

Gerdácska születése

Kisebbik lányunk, Gerdácska megszületése nagy öröm az egész család számára. Születésének első pillanatától kezdve érezzük, hogy Jó Atyánk nagyon szeret bennünket. Sok imánk hallgattatott meg világra jötte előtt, közben és utána. A 38. hetes ultrahang vizsgálaton fejletlennek és kicsinek találták az orvosok. Nagyon megijesztettek, és aggodalom költözött a szívembe. A 39. heti vizsgálaton egyáltalán nem mozgott és megindították a szülést.

Imáimban mindig úgy könyörögtem Istenhez, hogy úgy legyen minden, ahogy Ő akarja, mert hittem, úgy lesz a legjobb számunkra, ahogy azt Ő eltervezte. Így is lett, megszületett 3550 grammal és nem volt kicsi, fejletlen, végig karjain hordozott az Úr bennünket.

1 hónapos volt kislányunk, mikor egy nyűgösebb, sírósabb éjszaka után észrevettem, hogy a lágyékánál diónyi sérv türemkedik ki. Elsiettünk az ügyeletre, és ott a doktornő azt mondta: "valószínű Szegedre kell vinni, és ott megműtik." Teljesen összeomlott minden körülöttem, hirtelen nem érzékeltem semmit sem. Nem hallottam a hangokat, csak szorítottam magamhoz Gerdácskát, és sírtam. Lassan arra eszméltem, hogy számtalan kérdés tolong az agyamban, de már az autóban ültünk. Vasárnap reggel lévén, az imaházba siettünk segítségért. Az autóban imádkoztam: "Istenem teljesen tieid vagyunk, rád bízom életünket." Az imaházban Vajda doktor visszatette a sérvet és nem volt szükség műtétre. Hirtelen el sem hittem a történteket, pedig Jó Atyám világos választ adott imámra.

Az azt követő időszakban is többször előjött a sérv, de sikerült visszatenni, ez is nagy kegyelem számunkra. Jelenleg, már 3. hete panaszmentes. Tudom, többen imádkoztak Gerdáért, amely meghallgattatott, amit ez alkalommal is köszönünk.

Légy csendben és várj az Úrra,
Valamit mondani akar neked!
Légy csendben és várj az Úrra,
Nyisd meg előtte most a szívedet!

Fájdalmak útjai, álmatlan éjszakák,
Hidd el, Ő elveszi, és a lelked ne kínozd tovább!
Légy csendben!

Sok terhet hordozol, letenni nem tudod,
Mégis van megoldás, hogyha Istenre bízod magad!
Légy csendben!

Szabadítás és győzelem

Istennek egy csodálatos szabadítására emlékszem vissza. Főiskolás voltam (talán III éves), és egy új félév kezdete előtt álltam. A nagy faliújságon böngésztem az órarendet (amelynek összeállítása felért egy vizsgával), amikor megakadt tekintetem egy órán: Autogén tréning. Reménykedtem, hogy ez a szabadon választható tantárgyak körébe tartozik. Reményem nem vált valóra. Egy általam kedvelt és tisztelt tanár tartotta, aki nagyon komolyan vette ezt. Hitt benne.

És én?! Azt tudtam, hogy ebből a helyzetből csak Jézus menthet meg. És azzal is tisztában voltam, hogy nem az Ő akarata, hogy ilyen okkult, spiritiszta dologban részt vegyek. Hála Istennek volt még egy hívő lány a csoportban. Vele megbeszélhettem és imádkozhattam ez ügyben. Tudtuk mindketten, hogy ez nem Istentől való, és azt is tudtuk, hogy ezt nem egy hívő számára (történetesen a tanárnak) észérvekkel nem vagyunk képesek megmagyarázni. Gondoltuk, utána nézünk 1-2 dolognak. Sajnos a keresztény szakirodalom elég szegényes e téren. Sőt! Ellentmondásos. Mire elolvastunk minden erre vonatkozó könyvet, kellően összezavarodtunk. Istentől kértünk tanácsot. Elkezdődött a félév, így az órák is, az elméleti rész után a gyakorlat jött. Így élesben láthattuk, hogy mi ez: a test, a szervezet, a tudat befolyásolása, mindez az ember mindenhatóságának a hangsúlyozása. Ekkor már egyértelmű volt, hogy ezt mi nem csinálhatjuk. Tennünk kellett valamit. Imádkoztunk és imádkoztak értünk.

Végül kértünk egy időpontot a tanártól és leültünk hármasban (és Isten jelenlétében) beszélgetni. Kifejtettük az álláspontunkat: nem a szakirodalmak végeláthatatlan érveit sorakoztattuk fel, hanem Jézus Krisztusról tettünk bizonyságot. Bár féltünk, de ezt kellett tennünk. A beszélgetés végén megkérdezte, hogy milyen felekezethez tartozunk. A barátnőm a reformátusokhoz, én a baptistákhoz. Választ se méltatva, "Az milyen szekta?" - hangzott a kérdés. Nagyon fájt ez a megbélyegzés. De Isten eszembe juttatta Egyszülött Fiát. Végül azt javasolta ez a tanár, hogy menjünk el a helyi református lelkészhez, akit ő tisztelt, és akinek adott a véleményére. Mi örömmel tettük ezt. A lelkész óva intett minket: "Ne tegyék, ez a Sátán praktikája!" Szinte repültünk vissza a tanszékre az örömhírrel. A tanár nem örült, de elbizonytalanodott. Elküldött mindet, hadd gondolja végig.

Néhány nap múlva a tanszékvezető tanár hívatott kettőnket. Kérdőre vont ez ügyben. Éppenhogy válaszoltunk volna, amikor fennhangon elkezdett bennünket szidni. Végül így zárta: "Kedves hallgatóim gondolkodjanak el, hogy ezen a szakon (szociálpedagógus) és ebben a szakmában (szociális munka) van-e helyük! És tanácsolom, hogy ilyen hozzáállással más irányba folytassák pályájukat!"

Teljesen összetörtünk. Számtalan kérdés volt bennünk. Feszültséggel és várakozással teli napok következtek. Egyik reggel ezt olvastam a Bibliában:

"De te Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki felemeled fejem. Hangosan kiáltok az Úrhoz, és Ő meghallgat szent hegyén. Az Úrtól jön a szabadítás." (Zsolt 3,4-5.9)

Isten békességet adott. Ezen a napon hivatott minket újra a tanár és közölte: "Hölgyeim, nem kell a szemináriumra bejárniuk, évvégén várom önöket az elméleti szóbeli vizsgán" Hogy mi történt az eltelt napokban? Nem tudjuk, de Isten szabadulást adott. Mérhetetlen hála volt a szívünkben. És ajándékba ráadásként megkaptuk, hogy 5-re vizsgáztunk.

Így utólag visszaemlékezve újra és újra megerősít abban, hogy vállalnunk kell Krisztust. És Ő győzelemre visz minket.

Oldalak

Feliratkozás Kezdőoldal hírcsatorna csatornájára