A gyülekezet Krisztus test-beszéde
Hajlongás helyett hódolat, rogyadozás helyett imádat
Zákeus története - Bemerítési Istentisztelet
Szalmakalapos istentisztelet
„Nem láttam templomot a városban, mert a mindenható Úr Isten és a Bárány annak a temploma. És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világosította meg, és lámpása a Bárány: a népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai oda viszik be dicsőségüket.” Jelenések 21,22-24
Drága Gyülekezet!
Valóban lesz egy város, ahol nem lesz szükség templomra, napra, holdra, mert Isten dicsősége és a Bárány (a világ világossága) minden értelemben világítani fog és a népek ebben a világosságban fognak járni. Klímára sem lesz szükség ebben a városban: „Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap heve, sem más hőség nem bántja őket, mert a Bárány, aki középen a trónnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és Isten letöröl szemükről minden könnyet.”
Isten úgy döntött, hogy ebben a világban készít fel abba a városba. Itt kell megtanulnunk az Ő világosságában járni, már itt kell szomjaznunk és vágynunk az Ő dicsőségére.
Éppen ezért szeretettel hívunk és várunk gyülekezetünk vasárnapi szalmakalapos istentiszteletére, amin együtt örvendezünk a Landeholm családdal Jákób születésének, és együtt nézzük meg azt, hogyan szól Isten a Biblián keresztül.
Akinek van nyári kalapja kérem hozza mert itt még a nap fog világítani:-)
Mike Sámuel
„…az egész nép egy emberként összegyűlt”
„Akkor az egész nép egy emberként összegyűlt a Vízi-kapu előtti téren, és azt mondták Ezsdrásnak, az írástudónak, hogy hozza elő Mózes törvénykönyvét, amelyet az ÚR adott Izráelnek… Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban volt. Amikor fölnyitotta, fölállt az egész nép. És amikor Ezsdrás áldotta az Urat, a nagy Istent, az egész nép fölemelt kezekkel mondta rá: Ámen! Ámen! Azután meghajoltak, és arccal a földre borultak az ÚR előtt.” Ezsdrás 8,1.5-6
Drága Gyülekezet!
Folytatódnak udvari istentiszteleteink. Nem túlozok, ha azt mondom Isten tenyerén hordja alkalmainkat. Holnapra enyhül a nagy meleg és kifejezetten üdítő időjárásunk lesz. a lelki felüdülést pedig fentről Tőle várjuk. Vajon Isten ma is érthetően és konkrétan szól az emberhez? Jöjj el és megtudod :-)
Mike Sámuel
Boldog, aki hazatalál
„Mily kedvesek a te hajlékaid, ó, Seregek Ura! Sóvárog, sőt eleped a lelkem az ÚR udvarai után. Testem és lelkem ujjongva kiált az élő Istenhez. Még a veréb is talál házat, és a fecske is fészket, ahova fiókáit helyezi oltáraidnál, Seregek Ura, királyom és Istenem!” (Zsoltár 84,2-4)
„Boldog, aki hazatalál…” (Ákos)
Szeretettel hívunk és várunk gyülekezetünk első regisztráció mentes istentiszteletére „az Úr házának udvaraiba”. Célunk a közvetítés mentes istentiszteletekkel a gyülekezet hazatalálása a személyes testvéri közösséghez, azokhoz az kizárólagos forrásokhoz, amelyek éltetik a közösséget és szeretnénk visszatalálni a gyülekezeti család belső életéhez.
Mike Sámuel
"Mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen..."
„Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek.” (Apostolok cselekedetei 2, 1-2)
Drága Gyülekezet!
Régen vártunk a mai napra. Biztos? Ma este kiderül :-)
Hogy végre mindnyájan együtt legyünk ugyanazon a helyen. Minden pünkösdnek ez a feltétele.
- Mindnyájan - mennyi szeretet és befogadás árad ebből a szóból. Rajtam múlik, hogy meghallom a Szentélek hívó szavát. Engedelmességemen, hogy a mindnyájan megvalósuljon.
- Együtt voltak - valaminek a következménye volt ez. „Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban…”
- Ugyanazon a helyen - ezt is újra kell tanulnunk. Eddig sok otthonban és képernyő előtt voltunk együtt, most ugyanazon a helyen!
Várunk szeretettel!
Mike Sámuel
Jelentkezés gyerek táborba
Szeretettel meghívunk Téged a Bárka (napközis) Táborba!
Minden reggel 8 órától várunk a Kecskeméti Baptista Gyülekezet (Kecskemét, Szent-Györgyi Albert u. 23.) épületében és udvarán tartandó programokra: Noé történetével kapcsolatos énekek, színdarab, kiscsoportos foglalkozások, igazi bárkaépítés, akadályverseny, „vizes délután”, nagyszerű kézműves szakkörök, és még ki tudja mennyi minden vár Rád!
Időpontja : 2021. augusztus 2 (hétfő) – augusztus 6 (péntek) minden nap 8:00-16:00
Korcsoport : 6-12 éves korig (12 év feletti jelentkezőt segítőnek várjuk)
Részvételi díj : 10.000 Ft / fő (indokolt esetben 50% támogatás kérhető az űrlapon)
Jelentkezési határidő: az alábbi űrlap kitöltésével 2021. június 11. (péntek) -ig
Jelentkezni 5000 Ft befizetésével Feketéné Tóth Juditnál (tel.: 20/886-8572) személyesen vagy átutalással 11773322-01930371 bankszámlaszámon (közleménybe kérjük beírni: „napközis tábor” és a táborozók nevei) lehet.
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSe2r6DwiJrZ8waMwUaZ4GJaufuTkoHh... A jelentkezés lezárult.
Ifitábor jelentkezés
Ebben az évben is nagy szeretettel várunk minden 13-30 év közötti fiatalt táborozni.
Időpont: 2021. július 19. és július 24. között, hétfő reggeltől szombat délutánig.
Helyszín: Mór
Költség: 23.000 forint.
Jelentkezés: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLScLFAikOlEtr__F3Wfmnox3SsyOH1nO...
A befizetéseket személyesen vagy átutalással lehetséges, a jelentkezőket fogjuk erről tájékoztatni a későbbiekben.
Áldott hetet kívánok mindenkinek!
Bruder Gergő
Oldalak
