Egyszer olvastam egy történetet egy elhagyott sas tojásról, amelyet a farmer a tyúkanyó alá tett a tojások közé. Nemsokára valamennyi tojásból előbújt egy-egy kiscsibe, és a kikelt sasfiókát a kiscsibékkel együtt táplálta a tyúkanyó.

A sasfióka később már maga próbált magvakat, kukacokat és rovarokat csipegetni a földről. Bár arra született, hogy horgas csőrével húst egyen, mégis a csirkék között maradt, és állandóan ennivaló után kutatott, hogy életben tartsa magát. Nagy és otromba volt, botladozott, ahogy ennivalót keresett. Hatalmas szárnyaival másokat megütött miközben járt, a hangja miatt még ki is gúnyolták. Szomorú és boldogtalan volt.

Egy napon észrevett egy éppen felette elrepülő nagy sasmadarat, és vágyakozva nézte. Bár maga is sas volt, nem tudott róla. Ha felfogja, ki ő, és mire teremtetett, élvezhette volna a szabad életet. Így viszont csak a túlélésért küzdött a baromfiudvarban.

Sokszor ilyen a mi életünk is. Nincs győzelmes hívő élet, csak kudarcra ítélt, a hitetlenektől nem sokban különböző, ha nem tudjuk, kik vagyunk mi Krisztusban.

A Sátán még növeli kárhoztatással az elbátortalanodásunkat, és úgy érezzük, hogy "hullámvasút létre" vagyunk ítélve. Miért van ez? Mert az igazságtól, ami meg van írva rólunk, olyan messze van az, amit tapasztalunk.

Kinek - minek hiszel jobban? Nem vagyunk többé már "csirkék" akik a világ baromfiudvarába valók, hanem "sasok" vagyunk, akik Krisztussal együtt a Mennyekben fészkelnek, és az Ő Lelkével szárnyalnak, Neki engedelmeskedvén.

Szeretem az Efézusi levelét a Bibliának. Hihetetlen kinyilatkozásokat találtam arról benne, hogy ki vagyok én Krisztusban. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor a megvetettségemben, magányomban, félelmeimben Krisztusban találtam meg a választ. Éveken át naponta vallottam meg hangosan magamnak azt az igazságot, amit Isten mond rólam az Efézusi levélben, hogy eszerint lássam magamat, ne pedig az érzelmeim, vagy addigi élet tapasztalataim szerint.

Csak felsorolásként hadd írjam le mindazt, amit az Efézusi levélből ki tudtam olvasni magamról:

• Szent vagyok és szeretett (1,1)
• Feltámadtam a Krisztussal (2,1)
• Isten választottja vagy (1,5)
• Isten gyermeke vagyok, az Ő családjának része (1,5)
• Örökbefogadott gyermek vagyok (1,5; 1,11)
• Az öröksége birtokosa vagyok (1,17-18)
• Isteni mestermunka, az Ő műve, alkotása vagyok (1,4; 2,10)
• A világosság gyermeke vagyok (5,8)
• A Szentlélek pecsétjével eljegyzett vagyok (1,13-14)
• Megelevenített, élő, aki nem a holt vétkek rabja (2,1-6)

Most csak az elsőről akarok írni:

Szentek és szeretettek

A legnagyobb dolog a földön az, hogy Isten bűnösöket szentekké tesz. Ez a belső változás megváltásunk pillanatában történik, amikor Krisztusba vetjük bizalmunkat. Akik vagyunk, abból ered, amit Tőle kaptunk. Tehát nem bizonyos emberek a "szentek", hanem mi, Krisztusban, én. Az Ef 1,3-ban ez áll "...aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban" .Semmi nem hiányzik az áldottságunkból, ami sajátos célra van teremtve, dicsőséget és magasztalást hozzunk Isten nevére.

A "lelki áldás" Isten Lelkétől származó dolgokra vonatkozó kifejezés, aki az áldás forrása. A "mennyei világ" az Isten természetfölötti világára utal, ahol Ő uralkodik és működik. Mindezt a feltámadott, megdicsőült Krisztussal való közösségünk miatt kaptuk, akivel már együtt élünk, osztozva Isten örök életében.

"Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtése előtt, hogy legyünk szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által." (Ef 1,4)